Week 5

Határozottan ez a hét volt eddig a legfárasztóbb. Részben a dolgozatok miatt, részben az alváshiány miatt. A szépítő alvásom pedig azért nem volt olyan hosszú, mint eddig, mert... röplabda meccsen voltam meg szülinapi bulin meg szimplán vagy tízszer felébredtem éjszakánként nem igazán tudom miért.

De lássuk mi történt, amikor nem aludtam nyitott szemmel.

Először is meg kell állapítanom, hogy ugyanaz a személy vagyok, aki alig több, mint öt hete majdnem elvesztette a melegítőjét a biztonsági vizsgálatnál a reptéren. És erről a legutóbbi matek dolgozatom is tanúskodik. Mert igen, nekem kétszer tizenhét az igenis huszonnégy!

*taps, taps, taps* legalább megpróbáltad

Aztán volt még itt "könyvbemutató", amire természetesen egy J. K. Rowling könyvet választottam. És nagyon megszenvedtem azt az öt percet és néhány másodpercet, amíg felolvastam a jegyzeteimet spanyolul. De mindezek ellenére hatalmas tapsot kaptam és meghallgathattam vagy húsz tényleg gyönyörű előadást. Még akkor is ha a többségét nem értettem. De például Diego, Mauri, Aihaana és Tapia beszédét egyszerűen csak élvezetes volt nézni és hallgatni. Aarón és Juanpi előadásából pedig még meg is értettem a történet főszálát. Szóval, köszönet érte!

*nincs jó fordítás*

Aztán jött egy jó kis kikapott történelem dolgozat. Meg csütörtökön egy írt, pénteken pedig egy spanyol irodalom. És be kell, hogy lássam... egy hónap után nem tudok se beszélni spanyolul, de írni még annyira se. (Ennek a mondatnak nincs semmi értelme...)

A lényeg az, hogy teljesen beletörődtem, hogy közel sem leszek a legjobb tanuló az osztályban. Szóval amíg az átlagom mindenből négyes fölött van és a fogadó szüleimet sem zavarja, addig én tökéletesen elégedett vagyok a 4,2-mel történelemből.

Legalább a négyes megvan...

Tegnap szülinapi BBQ-n voltam és tök jó volt. Még akkor is, ha nem értettem túl sok mindent a többiek beszélgetéséből. Kivéve amikor elsétáltunk egy közeli játszótérre, ahol rohadt hideg volt kezdetben csodálatosan elbeszélgettünk Javival, Aarónnal és Cataval, aztán egy idő után mindenki mással is. Szóval most már ők is többet tudnak rólam meg Magyarországról és én is többet tudok Chiléről, a szokásokról.

"tél"

Meg délutánonként próbálok Duolingo-val spanyolt tanulni, de...

Szerda és csütörtök délután pedig kaját és innivalót árultunk, hogy pénzt gyűjtsünk a brazlíai osztálykirándulásra.

És minden más ami történt az röplabda volt. Milyen érdekes egy életem van... tehát. A mi iskolánk szervezte a területi tornát ami csütörtöktől szombatig tartott, úgyhogy pénteken a suli egy irodalom dolgozatból egy biológia órából és meccs nézésből állt.

A csütörtök estémet pedig, mint egy lelkes barátnő (legalábbis a filmekben egy lelkes barátnő van ott a srácok összes meccsén és megy haza sajgó tenyérrel és berekedve.) a tornateremben töltöttem, de olyan mértékben, hogy tizenegy után értünk haza. Kicsit sem boldogan ugyanis a srácok kikaptak a negyedik szettben úgy, hogy 15:20-ról sikerült felhozniuk az állást 23:25-re. És mivel nagyon is komolyan veszik a játékot, nem mondom, hogy sírtak, de mindannyian elejtettek "néhány" férfias könnycseppet. És látni a legjobb barátaidat, osztálytársaidat ennyire letörtnek nem a legjobb érzés.

Éppen hazaértünk a fiúk meccséről...

És pénteken is kikaptak 0:3ra. Meg szombaton is, nem annyira nagyon szoros meccsben, de az utolsó szettben 10:20-ról 19:25-re hozták fel az eredményt. Ami nagyon szép. Még akkor is ha az a tíz pont gyászos. És a mai/ tegnapi napon sokkal jobban játszottak, mint az elmúlt két napban. Összeszokottabbak voltak, jobban figyeltek egymásra (fogalmam sincs mennyi ideje játszanak együtt) és Mauri labdái közül is sokkal kevesebb akadt fent a hálóban. És szerencsére sokkal kevésbé voltak letörtek a meccs után, mint csütörtökön. Sőt még vigyorogni és poénkodni is láttam őket. Úgy viselkedtek, mint akiket nem is zavart, hogy negyedikek lettek, még ha ez nem is igaz... khm, Juanpi, khm.

És annak ellenére, hogy a lányok harmadikak lettek, szerintem a fiúk sokkal jobban küzdöttek. És megérdemeltek volna legalább egy győzelmet (ami a harmadik helyre viszi őket.) De... utolsókból lesznek az elsők. Idővel...

És végül a többi kép előtt itt hagyok egy 'We are the champions'-t a fiúkért. Mert...

We'll keep on fightin' till the end.

hétVÉGE

Büszke nővér

Ölelések százait és egy kis cseresznyét küld nektek:
Réka xx

Ui.: túl késő van (00:45) és valószínűleg aludnom kellene, de beszélgetek ezzel az aranyos és imádni való sráccal... Hah, jó vicc. Mármint tényleg megbeszéltük Juanpi-vel a parti történéseit, de igazából csak be akartam fejezni a bejegyzést.

Ahogyan a chileiek nevetnek.