Week 12-13

Most így ezt a bejegyzést írva rájöttem, hogy azért lenne jó, ha hetente írnék, mert akkor talán nem felejteném el dolgokat... valószínűleg azért esik ki néhány dolog, mert egyrészt az agyam szerint jelentéktelenek azok az események, másrészt még mindig iszonyatosan sok dolog történik és a Magyarországon tök hétköznapi dolgok is említésre méltóak lennének. Harmadrészt pedig az agyam túl nagy részét foglalják el dalszövegek, idézetek könyvekből és filmekből, valamint egy bizonyos személynek túl jól sikerült beférkőznie minden második gondolatomba.
De azért remélhetőleg a legfontosabb pillanatokra, ha nem is magamtól, de a Snapchat képek segítségével emlékszem.

Új emlékek, régi forma

Szóval mi is történt az elmúlt időben: meglepően egy rakatnyi dolgozatot írtunk, és megtanultam logaritmusokat használni Diego segítségével. Meg, mint nemrég kiderült írtam egy 4,7es dolgozatot a Ha maradnék című könyvből, ami ugyan nem hangzik nagy számnak, de nagyon büszke vagyok magamra, mert igazából a kérdések vagy a válaszok nagy részét még mindig nem értettem.
De szerencsére egyre többet és többet értek meg nagy általánosságban és azt hiszem a kommunikációs képességem is sokat fejlődött. Még akkor is, ha az igék ragozásában még mindig nem vagyok a legjobb és a 'mond' igén kívül semmit sem tudok múlt időbe tenni, de már az, hogy a többiek megértik a mondataimat, azt jelenti, hogy sokat tanultam.
Pénteken pedig pedagógus nap alkalmából végre előadhattunk az agyongyakorolt táncunkat Karennel, Bárbaraval, Javival és Aihaanaval. Nem mintha bármi problémám lett volna a suliban ebédelésekkel vagy a tornaterem padlójának koptatásával este hétig, mert határozottan megérte a hangulat meg a király tánc miatt is.

Köszönöm Diego!

Az első leégés...

Már csak az előadás van hátra...

#valódién

Smink nélkül is megvan az érzés

Vasárnap elutaztunk a családdal San Pedro de Atacamaba, illetve a Termas de Puritamahoz (halványlila gőzöm sincs, hogy hogyan kéne ragozni őket... és igen Zsófi jól gondolod, nincs jódom). Szóval ennek a "fürdőnek" az az érdekessége, hogy teljesen természetesen alakult ki az elmúlt évmilliók alatt és a közelben működő vulkán miatt meleg vizű a folyó/ patak, amiben fürdeni lehet. Miután egy jó fél napot eltöltöttünk itt, benéztünk San Pedroba, aztán pedig szépen hazakocsikáztunk és kipihentük a nap fáradalmait.

Az elmúlt héten szintén írtunk "néhány" dolgozatot, meg vissza is kaptunk néhányat. De ezek nem túl érdekesek, ellentétben a tesi órákkal, amiket igen aktívan töltöttünk ezen a héten.
Szerdán igazából csapatjátékokat játszottunk. És annak ellenére, hogy előre be voltak osztva a csapatok és valószínűleg egyenlően akartak elosztani miket erő tekintetében, a mi csapatunkba öt lány mellé két fiú került (Mauri, Javi Duran, Javi Arias, Cata, Isi és Piero), míg a másik a két csapatba fordítva voltak az arányok. És nem tudom elmagyarázni a játékokat, de határozottan a mi csapatunk volt a legsikeresebb és mi játszottunk a leginkább csapatként.
Csütörtökön pedig kézilabdáztunk. Azt kell, hogy mondjam a kézi még mindig nem az én sportom, de Diegoval, Tapiaval, Quesoval, Cata Abottal és Daviddel karöltve egész életképes csapatot alkottunk. És mindezalatt azt értem, hogy három csapatot állítottunk össze, és egy csapat, addig játszott, amíg a másik össze nem szedett két pontot. Tehát a vesztes csapat mindig le volt cserélve a kispadon lévőre. Mi egyetlen egyszer lettünk lecserélve, amúgy végigjátszottuk az egész órán. Még úgyis, hogy a két Diego lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekből próbált gólt szerezni.

#spangol

Most vicceltek velem?

Péntek este "buliban" voltam, amit Profe Claudia tiszteletére szerveztünk még a pedagógus nap alkalmából. Igazából egész este grilleztünk meg ettünk, beszélgettünk és hülyültünk. Na meg sikeresen összeadtuk Mackarenat és Maurit egy igazán meghitt szertartás keretében, amiről videó is készült, ha jól emlékszem. Aztán, amikor már majdnem mindenki megérkezett, akkor divatbemutatót tartottunk, mind a lányok a fiúknak, mind a fiúk a lányoknak felállásban. És nem tudom, hogy ez csak a Dél-Amerikai vérük miatt volt-e, de a srácok határozottan élvezték, hogy produkálhatják magukat, na meg Tapia természetesen kihasználta az alkalmat, hogy mindenkinek megmutathassa az igencsak kockás hasát.
A történet következő része pedig valahol ott kezdődik, hogy igen, volt egy medence is a kertben és azzal a mondattal, hogy egyszer élünk! Pont emiatt sikerül rávenniük az osztálytársaimnak mindenféle marhaságra. Például, hogy magyarázzam már el a szerves kémiát spanyolul, mert Cata nem érti. (Azt mondta egyébként, hogy tök érthetően magyarázok, random angol szavakat is beszúrva a spanyol mondatokba.) Na meg arra, hogy október közepén, este tizenegy óra körül hajlandó legyek fürdeni egy nem túl meleg vizű medencében. Úgy értem, itt már tavasz van és egyébként egyáltalán nem volt hideg idő, de a víz határozottan nem tudott felmelegedni eléggé a nap folyamán. De mindenképpen maradandó élmény lesz számomra főleg, hogy a nyolc fürdőző közül konkrétan hármon volt fürdőruha, mindenki más kölcsönkapott kinőtt pólókban, sortokban és fehérneműben fürdött.
Miután kitomboltuk magunkat és mindenki átvedlett száraz ruhába már éjfél körül járt az idő, így mindenki bezsúfolódott a ház egyetlen szobából álló, nagyon hangulatos, "második emeletére". Ahol is a társaság kényelmesen elhelyezkedett a fent lévő székekben és a földön, majd egymást párnaként használva pihentette a szemét mindenki, amíg meg nem érkeztek érte a szülei.

Bulira készen!

"buli"

Álmos vagyok...

Tegnap pedig bingózni voltunk a suliban. Igazából bő egy óra után meguntuk a dolgot Cataval, Mackaval és Caviedessel, szóval inkább felmentünk az osztálytermünkbe és csak voltunk. Igen hasznos és érdekes délután volt.

Ölelések százait és egy kis cseresznyét küld:
Réka xx